Egyéni konzultáció

{

“Aki a víz tükrébe pillant, először saját képmását látja. Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. A tükör nem hízeleg, híven mutatja azt az arcot, amelyet a világnak soha nem mutatunk.”

(Carl Gustav Jung)

 

 

A több ezer órát felölelő, cégekkel és emberekkel való együttműködés során sokszor tapasztaltam, hogy az emberek életében a szakmai tudás kevés, hiányzik valami, ami az embert belülről mozgatja, és az elakadások sokkal mélyebben vannak, mint a tudás és tapasztalás hiánya.

Folyamatosan kerestem a választ erre magamban, és persze ismeretek és tanulás révén a külvilágban. Pszichológiai tanulmányaim, önismereti csoportok, kurzusok és tanfolyamok, mind segítségemre voltak, és elvezettek ahhoz a bizonyossághoz, hogy a szellem – lélek – test hármas EGYségének megélése, egyéni döntés kérdése.

Az egyéni konzultáció keretében az általam tanult módszereket alkalmazva leginkább életvezetési elakadásokban, pár- és családterápiás kérdésekben segítek. Feltérképezzük az egyéni erőforrásokat, és közösen gondolkodva megkeressük azok integrálásának leghatékonyabb formáit.

 

Munkám során nem foglalkozom testi és mentális betegségekkel, zavarokkal,  és nem végzek pszichoterápiát.

Cím

1026 Budapest

Sodrás utca 7.

Telefon

(+36) 30 503 1633

Email

nplagany@gmail.com